Az első hét

Először is: elnézést kell kérnem mindenkitől, hogy innentől kissé nagyobb lépésekkel haladok a blogban, de majd meglátjátok miért. Ott tartottunk, hogy szombaton este lázasan feküdtem le. Szerencsére vasárnap reggelre elmúlt. Cserébe (és ez tulajdonképp az egész hétre igaz) fájt a lábam. Be volt fáslizva, nem nagyon láttam a térdem, de éreztem, hogy feszül. Egyes blogolók (és az orvos szerint is) nekem mankóznom kellene. Elmondom, miért lehetetlen....

Egyrészt: ha el is határozom, hogy mankózok egyet, ne felejtsük el, hogy alapból fáj a lábad. Nem kicsit, nagyon :). ez teljesen természetes. nekem senki ne merje azt mondani, hogy műtét után 2-3 nappal vidáman edzeget a helyi focicsapat pályáján, és csak azért nem lő félfordulattal felső kapufás gólt, mert a rohadék kapus pont kivédte. Hidd el, teljesen normális, hogy nincs az a pénz, amiért meg akarnád mozdítani a lábad. Bennem folyamatosan fájdalomcsillapító volt (Profenid 100), így órákra meg-megszűnt a fájdalom, de tartósan soha. Ráadásul csak nepi 2, maximum 3 csillapító javasolt, az meg szétcseszi a gyomrod. 

Másrészt: nekem minden nap dél körül, menetrendszerűen megérkezett a hőemelkedés. Nem láz, hőemelkedés (olyan 37.5 kb) ami miatt még nyomorultabbnak éreztem magam, mert nem csak a lábam fájt, nem csak tehetetlennek éreztem magam, nem csak az volt a probléma, hogy ki kell szolgálnia valakinek, hanem emellett a közérzetem is a béka segge alá kúszott.

Harmadrészt: ha el is határozod, hogy most aztán valamiért mankózol egyet, a lábadba beömlik (nincs jobb szó rá) a vér. Ezen semmi nem segít, bekaphatsz 50 darab fájdalomcsillapítót, azt a fájdalmat, ahogy tágul az ered, mert hirtelen, őrült mennyiségű vért kap, ahogy lóg a lábad: na azt, semmi nem mulasztja el.

WC

A toalettre ki kell menned. Na, nem feltétlenül. Bevallom, az első héten, szinte kivétel nélkül, minden esetben egy (a keresztanyámtól még régen kapott) vázába pisiltem. Az ágyban. Egyszerűen a fájdalom (a vér le a lábadba, plusz az alapból létező fájdalom plusz a gyenge hőemelkedés) olyan szinten lenullázott, hogy a wc-re menetel olyan kihívások elé állít, mintha mondjuk jó lábban fel kellene másznod a háztetőre, és ott előadni egy rövid jelenetet a Macskákból. Oroszul. 

Szóval: pisi a vázába, de mi lesz a nagydologgal? Hiszen - számoljunk csak... - 4. napja nem voltam kakilni. Vasárnapra azonban ez elengedhetetlenné vált. Megjött az inger. Agy kitisztít (nem fog fájni, nem fog fájni sulykolása), vetkőzés még az ágyban (a wc-n már nem tudsz majd) láb óvatosan lógatva (azonnal megjött az elviselhetetlen fájdalom), mankó közel, nagy lendület.... és az inger azonnal elmúlt. Vakriasztás. Leülök, csúszok vissza az ágyra, fájdalom kimegy a lábamból (de jó a Profenid), inger előjön. Tortúra elölről. Inger halványodik. Nem baj, megyek. A wc-ig nagyjából 10-12 mankóügetés. kiérek. Szemben a wc. meg kellene fordulni. Sikerül. Már majdnem sírok a fájdalomtól. Óvatos lehuppanás a wc-re. És már jön is. Majd újra jön. De jó lenne 15 másodperc alatt végezni, de nem kegyelmez nekem senki. Már 15 perce ülök a wc-n folyamatosan kis adagokban történik a dolog. Végzek. Meg kellene törölni, de valahogy úgy sikerült leülni, hogy sem elöl, sem hátul nincs hely benyúlni, törölni. Tanácstalanság. Kicsi csúszás előre, lábamnak nem teszik, nagyon fáj. Ok, akkor erre nem, hátra próbáljuk meg. De nem megy, mert ahhoz meg kellene a lábamat jobban hajlítani. Álljak fel? És támaszkodjak egy lábon? Halott ötlet. Menjek ki sz@ros seggel? Undorító. Oksa, előre. Sikerült egy kis helyen benyúlni, végre törölhetem, törlöm, törlöm, törlöm. Sikerült. Úgy 80%-ban. Felállás, gyors (majdnem sírva) ügetés az ágyra, ahol babapopsi törlő kendővel sikerül tisztának érezni magam. Majdnem sírok a fájdalomtól. Annyira kimerít, hogy elalszom....és imádkozom, holnap ne kelljen. És holnap után sem. Soha többet, ha lehet kérnem....

Egyebek:

Gyógytornász: Én, már a műtét előtt szereztem gyógytornászt. Bár a kórházban adnak feladatokat, le is írják egy papírra, de 1: nem lesz kedved tornázni, 2: nem lesz erőd tornázni, 3: mindenképp kell valaki aki segít, mert a feladatok a jó lábaddal nevetségesnek tűnnek. A rosszal kivitelezhetetlennek.  A gyógytornász (ha jól emlékszem)  műtétet követő 5. napon jött először. aranyos, fiatal csaj, 3500/óra. Azonnal meghökkent, hogy csak ennyit kellene tennem...  Innentől minden másnap jön. Jött is, keményen megdolgoztatott, de legalább van itt valaki néha. Azt még hozzá kell tennem, hogy nem nézi az órát, cserébe mindig késik. Ha 11-re van megbeszélve, biztos 11.15-re ér ide, viszont biztos hogy nem 12.15-ig marad...

Problémák:

Az első probléma a minden nap megérkező hőemelkedés. Nem éri el a kritikus 38 fokot már egyszer sem, de alulról veri. 37.8, többször volt. A fájdalom folyamatos, bár ha jól emlékszem a hét utolsó napját már fájdalomcsillapító nélkül nyomtam végig. A folyamatos hőemelkedés azonban ront a hangulaton, de mivel egy ágyban fekszem, ki is használom: minden nap délután alszom egy kicsit. Olyan 2 órát. Pedig sosem szoktam. Probléma még az unalom: megőrülök. fekszem, fekszem, és fekszem. Lassan tudom, hogy Rosalinda, és Alejandro családjai miért vesztek össze. Az összes pókos, állatos filmet megnéztem a Nat Geon, simán menne a biológia érettségi. McCloud lányait név szerint ismerem. Megnéztem már az összes másolt, DVD-met. Netezni is unok. Nagyon unatkozom.

A NAGY probléma, az ijedtség

Úgy szerda körül bevörösödik a lábam. Ha hozzáér valaki (vagy valami) üvölteni tudnék a fájdalomtól. Vörös. Duzzad. Telefon az Uzsokiba: menjek be, megnézik. Mondom, az ki van zárva, hogy a kapuig (emlékeztek, 14-15 méter) elmenjek, beüljek egy kocsiba, végigzötykölődjek. Marad a körzeti orvos, aki először mondja: menjek be. Mondtam neki, ha be tudnék, nem telefonáltam volna. kijön, este 9-kor. Épp lázas vagyok, a lábam - megállapítása szerint - vérömlenyes. Nyomkodja, sikítok a fájdalomtól. kijelenti: semmi gond, az igazi műtétek nem olyanok, mint a Dr. House-ban, hogy 45 perc alatt vége, elmegy. Másnap, meglepetésemre reggel 9-kor kijön, újra. Megnyugtat: vérömleny, ami gyakran előfordul műtét után, nincs semmi gond. Megnyugodva alszom, lázasan, fájó térddel, és fájó lábszárral. Este lábvizsgálat, fásli le. Az egész lábam vörös, sárga, kék, zöld. Két nappal később kezd múlni, a következő hét végére elmúlnak a színek, ha lóg a lábam, akkor a fájdalom kb 10%-a az egy héttel azelőttinek....

Általánosságban

Ami fontos: szerezz magad köré "cselédeket", akik segítenek. Én egy ágyban voltam végig, felpolcolt lábakkal. Csak akkor mentem ki, amikor nagy dolgom volt a kicsit a vázába nyomtam. Legyen mindig melletted víz, laptop, tévétávirányító. Szerencsémre a szomszéd asszony GYES-en van. Megbeszéltük, ha hívom, átjön, és melegít ételt, amit a feleségem főzött. Ez így jól hangzik, csak.... ő ugye kb egykor jön. A feleségem a hápomat (így neveztem el a saját kacsámat, amibe pisilek, a vázát) fél nyolckor üríti, egyre már igencsak kellene. A szomszéd nőt meg meg is szoptam. Ezzel a csúnya szóval. 

Az idegesítő szomszédasszony

Átjött, az első nap, minden flottul megy, megold mindent, még el is mosogatott. Másnap, átjön az épp járni tudó Petikével. Ő a kisebbik gyerek. Petikével nincs semmi baj. Azt leszámítva, hogy ámokot fut a házban. Az összes tévétávirányítót megszerzi, és kéjes fejjel tiszta erővel a földhöz bassza, de úgy, hogy az elemek repkednek, amerre látnak. A szomszédasszony mosolyog, és mondj: ezzel szokott otthon is játszani, így. Aztán a gyerek sikítva dobálja a labdát. A falhoz. Ekkor sem szól rá. most épp a függönyt tépi le, majd bebújik mögé, és kirohan. Már leszakadt a fele, majd decemberben visszarakom, de a szomszéd nem szól rá, otthon is ezt csinálja. Petike most bontja az asztalt. Az asztalon levő Swarowsky kristály elefánttal játszik (olyan 40 000-ért vettem a feleségemnek), rá nem szólna a szomszéd. Aztán eltűnik, és a mások szobában levő repülőgépmodellem kerekeivel a kezében tér vissza, amit erőteljesen csapkod a földhöz. Majd  műtött lábam körül sertepertél, miközben folyik a takony az orrából amit beleken a kanapéba. Ekkor ÉN rászólok, a szomszéd asszony szerint ez is normális majd közli, meglátjuk, hogy nekünk is ilyen lesz a gyerek. Na, az kurva isten, hogy nem, az öcsén 1 éves korában órákig elvolt, és nem rombolt. Szerencsére Petike 2-3 fing után beszarik, a szomszédasszony észreveszi, még maradnak egy 15 percet, majd végre hazamennek...  Azonnal elalszom....

Másnap megint jön, de - isten tudja miért - hozza a másik kölköt is, a Zsombit. Zsombi három éves, fut, szaggatja a függönyt, dobálja a labdát. Petike a távirányítót, és üvölt. Zsombi veri Petikét, Petike szokás szerint beszarik, a kanapába törli a taknyot. A csaj - valamiért - az istennek nem akar elmenni, pedig már háromszor megettem a kajámat, és 5 akkorát ásítottam, hogy lehet, hogy Petike attól szart be. leül a székre, és szó nélkül nézi, ahogy a gyerekek 5 perc alatt szétbasszák a házat. Fűnyírózajt hallok, a szomszéd megörül, felkapja a 2 ámokfutót: a férjem felkelt, mondja, lassan indulok. Kifelé még a 2 gyerek közösen szétrúgja az összes szolárlámpánkat. Mind a nyolcat. Zsombi ezért - később, és állítólag - büntetést kap. Hogy mit, nem tudom, de nem is érdekel. Egyébként, azért voltak itt másfél órát, mert a férje aludt. Azt hittem megőrülök... 

A férje sem kutya: egy IT-s ember, aki megcsinálja a wifinket, mondja. Egy nap alatt tönkreteszi a dolgozószobámban levő gépet, és további 2 óra alatt a laptopot. Mindkettőt (napokkal később) a feleségem It-sai csinálják meg, kemény melóval, még szerencse hogy ingyen....

Egyébként szeretem őket. Mindkettőt. Később beszélgetek egy másik szomszéddal: kiderül, hogy Zsombika a szomszéd pár hetes kiscicájával "játszott", tehát földhöz baszta, Petike miatt meg az egész utca menekül, ha látják a csajt sétálni, mert az meg ahol lát élő embert, odamegy, dumálni. ekkor illik behívni, amit ő azonnal elfogad, s onnan a gyerekek rombolják a lakásokat. Régebben legalább volt egy "barátjuk" egy szintén gyerekes házaspár. Napi 6-szor 1 órára vonult át a szomszédasszony a másikhoz, Petikéstől, Zsombikástól, de aztán valami miatt ez mostanára egy kicsit kevesebb lett: mondja nekem a nő, hogy a másik házaspár "mostanában nem érnek rá, amikor átmegyünk". Nem tudom... lehet, hogy menekülnek?