Szeptember 3. A műtét utáni első nap

Bevallom (írtam is) nem sokat aludtam. Te sem fogsz sokat aludni. Egyrészt kényelmetlen,  hogy a lábad tehetetlenül felpolcolva van. Másrészt idegen környezetben alszol, több másik emberrel. Harmadrészt fáj. Ne kerteljünk, mondjuk ki: azon blogok, beszámolók, amelyek azt mondják, hogy nem vészes, éppen csak fáj, alig fáj: azok vagy fizetett bloggerek, vagy hazudnak, hogy jó hírét keltsék az orvosnak. 

Fáj. Nagyon fáj. Nincs gyógyszer ami hatna. A már említett szemben fekvő, egész éjjel fújtató srác, kétóránként intravénás koktélokat kapott, mégis majd megőrült. További problémája volt, hogy hiába mondták neki, ne keljen fel, ne mozogjon a gerincinjekció után, mozgott. Úgyhogy először a feje fájt nagyon (a lába is persze) majd később ki akart esni a szeme.

A kórházban hatkor már rég fent leszel. Hoznak valami szörnyűséget, amire azt mondják, reggeli, de nincs az az ember, aki azt meg tudja enni. Én sem tudtam, de legalább a kedvesem már fél nyolckor megérkezett, friss palacsintával. Óriási dilemma elé állított... ha megeszem a palacsintát, nyilván kell majd kakilni. Mivel csövek lógnak a lábamból, felkelni nem lehet. Na, most mit csináljak? Ettem is meg nem is, a kakilást el akartam kerülni, mint később kiderült, ennyire azért nem kellett volna aggódni.

Telt az idő, nem nagyon történt semmi, kivéve a hasba kapott injekciót, a véralvadásgátlót, trombózis ellen, illetve azt, hogy felváltva könyörögtünk fájdalomcsillapítóért. Én, 11 óráig benyomtam kettőt, a szegény nővér mondta, ha nem hat, akkor vénásan adja be a következőt. Mint mondtam, utálom a tűt, ezért inkább behazudtam, hatott.

Tizenegykor jött a feketeleves.

Megismételhetetlen, felfoghatatlan fájdalom

Többször említettem a csövet, amik kilógtak a lábunkból. Erről több helyen is olvashatsz, milyen, amikor kihúzzák, de azt mondják, utána sokkal jobb. Én megpróbálom Neked leírni, min mentem keresztül.... 

Tizenegy után megérkezett egy kedves nővér. Minden látogatót kiküldött a szobából, majd a fújtató kollégához ment: kivesszük a csöveket, mondta, fájni fog. A fújtató srác csőkivételét végignéztük. Te meg ne próbáld. Soha ne nézz oda. Soha ne nézd meg, más hogy éli meg ezt a csőkivételt, garantáltan csak bestresszelsz. Ráadásul sorrendben, én voltam a harmadik....

Nos, leírom: odajött a nővér. Először is kicsomagol a fásliból, majd valamilyen lazító, vagy nem tudom, mert nem mondta milyen, sprét a cső köré fúj. Ekkor én már a halálomon voltam. A fejemre tettem a párnát, és beleharaptam. Ezt egyébként a többiektől láttam. A nővér ekkor szépen, lassan kihúzza a műanyag csövet belőled. Nem lehet elmondani mit érzel, és nem akarlak megijeszteni. Valami eszméletlen, az életben ehhez még soha nem hasonlítóan, tompa, erős fájdalom, ami nem tart ugyan tovább 5 másodpercnél, de ezalatt az öt másodperc alatt azt is megbánod, hogy van lábad, és hogy élsz. Úgy érzed, mintha kiszakítanának a testedből valamit. Mintha fűrésszel, lassan elfűrészelnék a lábad, vagy mintha valaki lassan törné ketté a gerinced. Felfoghatatlan fájdalom, és felfoghatatlan, vajon miért nem kapsz előtte egy Lidocaine-t, vagy bármit.

Én a párnát is szétharaptam. Amikor pedig azt hiszed vége, akkor kihúzzák (szintén szépen, lassan) a második csövet, először ugyanis mindig azzal kezdik, amelyik a térdedben van benne, úgy félúton. A második cső nem fáj annyira, vagy legalábbis addigra már nem vagy magadnál. A két cső kivételekor, konkrétan elájultam. Majdnem. Ha 1 másodperccel tovább tart, biztos, hogy elájulok. A többiek is mind a lepedővel voltak egyszínűek. 

Ráadásul egyáltalán nem igaz, amit mondanak, hogy utána mennyivel kevésbé fog fájni a térded, vagy legalábbis hármunk közül egyikünknél sem jött be.... ugyanúgy fájt, sőt, nekem talán még egy kicsit jobban is.

Egyébként a cső kivétele után, azonnal vérezni is kezdesz (ki jobban, ki kevésbé, nekem 2 erős lökést nyomott a térdem, gyakorlatilag folyt belőle  vér), ezért bekötik, és pihenheted ki a fájdalmakat. Egy dolog éltessen: ha már kivették, ez volt a legrosszabb, ami történhetett veled, ez volt a legkomolyabb fájdalom, amit ki kellett bírnod.

A második nap, második fele

A cső kihúzása után, azonnal megérkezett a gyógytornász, máris mozgatni kellett a lábunkat, és azonnal talpra állított, illetve mankóra. A mankó miatt ne aggódj, azt ő hozza, azt hiszem 3 buszjegynyi forintba került: ezerbe. A gyógytorna után megtanít mankózni (azért ne gondold, hogy körbejárod a kórházat, mész 3-4 lépést), és lépcsőn mankózni. Ezalatt a lábadba ömlik be a vér és olyan feszítő fájdalmat érzel majd, mintha minden lépésed közben 5 oroszlán tépné a lábadat....

Majd egy speciális lábmozgató gépet hozott, ami elkezdi mozgatni a lábad: ez nagyon kellemes, nekem 5-45 fok között hajlott, ami átlagos. 

A gép után ismét fekszel, eszel, iszol, pihensz: nem tudsz többet tenni. Nekem emellett iszonyú fájdalmaim voltak, de szerencsére egy olyan nővérke jött, aki hitt nekem, és elmondta: ha akarom, kiüt ma estére, akkor alszom, mint a bunda.

Akartam. Úgyhogy ez a nap fél hétig van meg, utána a nővérke gyógyszereit betoltam, majd (ezt már csak másnap tudtam meg a többeiktől) valami olyan éktelen horkolással aludtam végig az éjjelt, hogy a többbiek csak azért nem fojtottak meg, mert egyik sem tudott járni....

Azért még egy rossz élmény: ne hidd, hogy bárkit érdekelsz. Én például a vizitre felkeltem, mert felbaszta a vizitelő orvos a nagy villanyt. Tojt rá, ki mit csinál éppen. Félálomban hallottam, hogy a nővérke mondta neki, hogy ennek a betegnek nagyon fáj a térde, és rám mutatott. Ekkorra keltem fel, teljesen. Az orvos odalépett, félrerántotta a takarómat, és rátenyerelt a térdemre, majd közölte: nem csodálkozik rajta, mert nagyon dagadt, majd leszívja tűvel. És ami itt van, azt megint mások mondták el, de állítólag halál nyugodtan közöltem az orvossal: ha belém mer szúrni egy tűt, és le meri szívni ami a lábamban van, akkor kicsontozom, és a kutyáknak dobom a csontjait, de nem csak az övét, hanem a nemnormális tegnapi nővérnek is, akinek hatszor kellett szólni, hogy végezze már a munkáját, és cserélje ki a leszívó cuccot, mert dagad a térdem, és fáj.

Majd elaludtam. Állítólag döbbent csend támadt....

Holnap (elvileg) hazaengednek. Szerintem engem nem fognak - gondoltam - majd másnap reggel lett.